Az assembly nyelv elvileg ad lehetőséget eljáráshívásra is az alábbi formában:

ELJARASHIVAS kiiras

@kiiras:

…

VISSZATÉRÉS_A_HÍVÁST_KÖVETŐ_UTASÍTÁSRA

A ’kiiras’ itt valójában címke (programsort jelölő név), de megfelel az eljárásnév primitív fogalmának. A nevesített címkék egy jó névválasztással, nagyon sokat könnyítenek a programkód olvashatóságán.

A probléma nem is itt rejtőzik, hanem hogy az eljárásnak hogyan adunk át paramétereket? Illetve, ha ez nem eljárás, hanem függvény, akkor hol kapjuk meg a visszatérési értéket? Illetve honnan tudjuk, milyen típusú adattal, értékkel tér vissza az adott függvény?

A fenti kérdésekre a válaszokat maga az assembly nyelv nem tartalmazza. Paraméterek átadására például több mód is van – csakúgy mint a függvények visszatérési értékének visszaadására. Ezeket a lehetőségeket maga a gépi kód tartalmazza, és az assembly nyelv értelemszerűen átvette.

A programozók szívesen fejlesztettek általános, újra felhasználható eljárásokat és függvényeket, melyek segítségével a programok fejlesztési ideje, és a tesztelési ideje is alaposan lerövidült. De ezek egymással való megosztása a fenti akadályok miatt nehézkes volt. Egy másik programozó által fejlesztett, nem megfelelően dokumentált eljárás felhasználása a kódban néha több energia felemésztésével járt, mint újra megírni a szóban forgó eljárást.