A változónak van:

-Neve (azonosítója), ezzel lehet a kódban hivatkozni rá.

- Típusa (mely meghatározza a memóriabeli helyigényét, és tárolási (kódolási) módját).

- A típus ezen túl meghatározza az adott nevű változóval elvégezhető műveletek körét is (numerikus típusú változóval végezhető az osztás, szorzás, kivonás, összeadás, …), míg logikai típusúval a logikai műveletek (és, vagy, xor, …)).

- A kifejezésekben szereplő adatok és változók típusait a fordítóprogram elemzi, összeveti, és ellenőrzi a kifejezés típushelyességét.

- A programban lehetetlenné vált a változó tárhelyének részleges kezelése (a változó értékét reprezentáló byte-ok csak egy részének kiolvasása, módosítása). Ezzel is nagyon sok tipikus programozó hiba kiszűrhetővé vált.

- A változókat általában kötelezően deklarálni kellett. Ennek során a programozó bejelentette a fordítóprogram számára érthető formában, hogy az adott azonosító (változónév) alatt mit ért (milyen típust). A deklaráció helye további információkat jelent a fordítóprogram számára – meghatározza a változó élettartamát és hatáskörét is.

A változó élettartama:

- statikus: a változó a program indulásának pillanatától a futás végéig a változó folyamatosan létezik, és változatlan helyen lesz a memóriában.

- dinamikus: a változó a program futása közben jön létre és szűnik meg (akár többször is).

A statikus változók fontosak az adatok megőrzése szempontjából. A fontos, sokáig szükséges adatokat statikus változókban tároljuk. A dinamikus változók a memóriaterület gazdaságos felhasználása szempontjából fontosak – a változó csak addig legyen a memóriában, amíg fontos. Amint feleslegessé vált – megszűnik, és a helyére később más változó kerülhet.

A változó hatásköre:

- globális: a program szövegében több helyen (több eljárásban is) elérhető, felhasználható.

- lokális: a program szövegében a változó felhasználása helyhez kötött, csak egy meghatározott programrészben (körülhatárolt szegmensben) használható fel.

A globális változók minden esetben statikusak is. A dinamikus változók pedig általában lokálisak. A dinamikus változó létrehozása és megszűnése ezen lokális területhez kötődik – amikor a program végrehajtása eléri ezt a pontot, belép erre a területre, akkor a változó automatikusan létrejön. Amikor a program végrehajtása elhagyja ezt a területet, akkor a változó automatikusan megszűnik, helye felszabadul a memóriában.